Baba úszás, úszásoktatás

GYIK

Mire jó a babaúszás?

A babák a szárazföldön 3 hónapos korukig éppen hogy forgolódni kezdenek, nem ülnek, nem másznak, szinte alig mozognak. A babaúszás során a vízben való teljes súlytalanság hatására a babák sokkal könnyebben, intenzívebben mozoghatnak, ez nagyon fontos, hiszen az idegrendszer a mozgás által fejlődik a legjobban.

A babák számára, anyukájuk karjai között a víz, a lebegés nem ismeretlen, egyenesen megnyugtató.

  • A babaúszáson alkalmazott feladatok hatására, erősödik a tüdő, légző izmok fejlődnek.
  • A babaúszáson végzett rendszeres mozgás hatására, edződik a keringés, erősödik az immunrendszer.
    • A babaúszás során a rendszeres mozgásnak köszönhetően erősödnek az izmok, ízületek, az egyre gyakoribbá váló testhibákat megelőzhetjük.
  • A babaközösségnek a társas kapcsolatok kialakításában illetve a beilleszkedésben van nagy szerepe.
  • A babaúszáson alkalmazott mondókák, dalok, versek használatának nagy szerepe van a kommunikáció illetve beszédfejlesztés kialakításában.

Összehasonlítva azokat az ovisokat, akik 3 évesen kezdtek el úszásra járni, azokkal a babákkal, akik babaúszóként kezdtek nálunk, hihetetlen különbségeket tapasztaltunk:

  • Babaúszóink, sokkal könnyebben tanultak meg úszni.
  • Babaúszóink, sokkal bátrabbak a vízben, víz biztosak, semmilyen félelemérzetük nincs a vízben, váratlan helyzetekben is biztosan, félelem nélkül, kiúsznak a partra.
  • Babaúszóink a különböző úszógyakorlatokat, mint/pl.: gyorsúszás, mellúszás/ szépen, helyesen, rutinosan végzik.
  • Nagyon szeretnek úszni, alig várják már az úszásórát,
  • Azoknál a babáknál, akik babaúszóként kezdték nálunk az úszást, a víz és a megszokott úszási program, a babaközösség iránt kialakult szeretetük nagyon elmélyül. Ezért szeretném még pár szóban kiemelni a babaúszás motivációs hatásait: Minden kornak megvannak a különböző sajátosságai, mint /pl.2 éves kor körül az akarat kibontakoztatása, hisztis korszak, nem eszik a baba. A szülők elmondása szerint, számtalan helyzetben, mint/ pl. rossz evés, ha a gyermek nem fogadott szót a szülőknek, az úszás motiváló hatású volt, amikor a szülők közölték, hogy jó akkor nem megyünk úszni, a baba megette a reggelijét, a másik gyermek szót fogadott a szüleinek, csak hogy úszni jöhessen.

Be kell –e jelentkezni a babaúszás órára?
IGEN, telefonon, előre egyeztetett időpontban, mert a babák koruk és tudásszintjük alapján kerülnek vagy kezdő, középhaladó vagy haladó csoportba.

Babaúszást megelőzően, el lehet-e kezdeni otthon a babával a kádfürdőt?
Igen, sőt nagyon fontosnak tartom a babaúszást megelőző otthoni előkészülést.

Az első babaúszás sikere érdekében érdemes elkezdeni, otthoni környezetben, a saját nagy fürdőkádunkban a baba vízhez szoktatását.
A baba számára a víz a lebegés nem ismeretlen, egyenesen megnyugtató.
A köldök-gyógyulás után pár nappal vagy héttel, bátran elkezdhetjük a vízhez szoktatást, apuka vagy anyuka biztonságot adó karjaiban.

Én szoktam javasolni a szülőknek, hogy ezzel a feladattal nyugodtan bízzák meg az apukákat, hiszen munkájuk miatt sokkal kevesebb időt tölthetnek babájukkal, és ez nagyban segíti az apa gyermek kapcsolat illetve bizalom kibontakoztatását.

A későbbi uszodai foglalkozások alkalmával is nagy büszkeség tölti el az apukákat, amikor látják babájuk hihetetlen fejlődését, és mindezt a saját közreműködésükkel.

Fontos hogy az úszás előtt egy órával már ne egyen a baba.
Tehát az otthoni vízhez szoktatás kezdetén, fektessük a babát háttal mellkasunkra, úgy, hogy a babát is pocakjáig ellepje a víz, ölelgessük meg, locsoljuk a pocakját, lábát, simogassuk, beszélgessünk, hozzá majd lassan a mellkasról csúsztassuk mélyebben a vízbe, ringassuk fejénél-hátánál alátámasztva, majd visszahúz a mellkasra, tegyünk játékokat pocakjára, kezébe.

Ha a baba már bátrabb a vízben ugyanezt csináljuk hason is háton is. Később érdemes lassan fokozatosan a vizet néhány fokkal lehűteni, hogy szokja a hűsebb közeget, mivel medencénk hőmérséklete 33- 34 C.
3 hónapos kórtól szeretettel várunk benneteket, babauszodánkban ahol szakképzett oktató segítségével, megkezdjük a babaúszás oktatást.

Mikor kezdhetjük el az első babaúszás órát?

3 hónapos kórtól várunk minden babát szeretettel, ekkora babáink már megkapták a szükséges védőoltásokat, a köldökük is szépen begyógyult.

Mi a teendők az első alkalommal a babauszodában?

Az első alkalommal ismerkedünk a babauszodával, a nagy vízfelülettel, ismerkedünk az oktatóval, a többi babákkal.  Fontosnak tartom, hogy az első babaúszás az anyukával történjen, hiszen a babának ő jelenti a biztonságot.

Az első alkalommal anyuka megnyugtató karjai között ringatózunk a vízben, énekeljük a dalokat, mondókákat és csak addig maradunk a vízben, amíg a baba jól érzi magát. Megtanulják, a szülök a helyes babúszási fogásokat, feladatokat, a baba is megszokja az uszodai közeget. 

A második alkalommal a bábák már kimondottan jó kedvűek, nevetnek, hancúroznak, élveik hogy a teljes súlytalanság állapotában milyen könnyen mozognak.

Szoktam ajánlani az apukáknak, hogy bátran átvállalhatják a babaúsztatási feladatokat, hiszen munkájuk miatt kevesebb időt tölthetnek babájukkal, és ez nagyban segíti az apa gyermek kapcsolat illetve bizalom kibontakoztatását.

A későbbi uszodai foglalkozások alkalmával is nagy büszkeség tölti el az apukákat, amikor látják babájuk hihetetlen fejlődését, és mindezt a saját közreműködésükkel.

Kb. a 3. foglalkozás után próbáljuk ki a babák víz alá merülését.

Milyen rendszerességgel érdemes járni a babaúszásra?

Általában 3-5 hónapos korig hetente járnak hozzánk a babák, 5 hónapos kórtól heti 2x is javasoljuk.

Milyen pelenka és úszónadrág szükséges a babának?

Bármelyik nagyobb bevásárlóközpontban be lehet szerezni az uszodai foglalkozáshoz szükséges úszópelenkát, uszodánkban pedig beszerezhető a háromrétegű úszónadrág mely a combocskáknál és pocaknál gumírozott.

Ezek használata kötelező a babaúszás alkalmával, a víz tökéletes tisztaságának megtartása érdekében.